USA - Oroszország

Még idén nyáron találkozhat Putyin és Trump

A Kreml nem zárja ki, hogy Putyin és Trump még a nyáron találkozik egymással.

2018.06.15 17:39MTI

Moszkva nem zárja ki, hogy ezen a nyáron létrejön Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozója - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken a RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint.

Trump a Fox News amerikai hírtelevíziónak úgy nyilatkozott, lehet, hogy a közeljövőben tárgyalni fog orosz hivatali partnerével. Később újságíróknak megerősítette: lehet, hogy a találkozót meg a nyár folyamán tető alá hozzák.

Peszkov a nyári találkozó lehetőségével kapcsolatban azt mondta, hogy "nem zárjuk ki".

Az Interfax hírügynökség a szóvivőre hivatkozva azt írta, hogy a találkozó időpontjáról még nem született megállapodás.

Putyin és Trump március 20-én, két nappal az orosz elnök újraválasztása után telefonon beszélt egymással. Az eszmecsere nyomán, amelyen az amerikai államfő felvetette a találkozó lehetőségét, a két külügyminisztérium utasítást kapott a személyes találkozó előkészítésére.

A két vezető eddig csak a G20-csoport tavaly júliusi hamburgi és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezet novemberi danangi csúcstalálkozója alkalmából tárgyalt személyesen egymással.

Peszkov szerdán, még mielőtt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a moszkvai kongresszusa eldöntötte, hogy a 2026-os világbajnokságnak az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó adhat majd otthont, arra a kérdésre válaszolva, hogy Putyin meghívná-e az észak-amerikai országok vezetőit, ha azok nyernék el a rendezés jogát, kijelentette:

"Észak-Amerikának nem is kell ehhez nyernie. Vlagyimir Putyin elnök kijelentette, hogy örömmel fogad minden vendéget itt nálunk, Moszkvában, ami természetesen a legmagasabb szintű egyesült államokbeli vendégekre is vonatkozik."

Arra vonatkozóan, hogy vajon hivatalos szinten komoly formában is felmerült-e Trump vb-látogatása, nem hangzott el tájékoztatás.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.