Afganisztán

Amerikai drón végzett a pakisztáni tálibok vezetőjével

Pilóta nélküli amerikai repülőgép végzett Fazlulla mollával, a pakisztáni tálibok vezetőjével Kelet-Afganisztánban.

2018.06.15 15:58MTI

Fazlullával, a Tehrik-i-Talibán Pakisztán (TTP) vezetőjével Kunár tartomány Maravará körzetében, helyi idő szerint csütörtök reggel 9-kor végzett a drón, miközben éppen egy járműben utazott – erősítette meg pénteken az afgán védelmi tárca szóvivője, Mohammed Radmanis.

Fazlulla megöléséről először a Tolo News afgán tévécsatorna adott hírt pénteken. A híradásban elhangzott, hogy a támadásban meghalt a szervezet négy másik parancsnoka is. Radmanis ezzel kapcsolatosan azt mondta: még vizsgálják, hogy a TTP vezetőjén kívül más is életét vesztette-e a támadásban. Martin O’Donnel, az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok szóvivője megerősítette, hogy az amerikai hadsereg akkor az afgán-pakisztáni határ közelében légicsapást hajtott végre, amelynek célpontja egy terrorszervezet magas rangú vezetője volt.

A nevét nem árulta el, és azt sem, hogy a célszemély melyik szervezetnek a vezetője. Hozzátette, a dróncsapás nem sérti az amerikai hadsereg által vállalt kötelezettséget, amely szerint tiszteletben tartja az afgán kormány által meghirdetett tűzszünetet. Magyarázata szerint a tűzszünet csak az afgán tálib mozgalomra vonatkozik, más terrorszervezetekre nem. A Tolo News emlékeztetett arra, már többször jelent meg olyan értesülés, hogy végeztek Fazlulla mollával, aki 2013 óta irányította mozgalmát. Négy és fél évvel ezelőtt elődje, Hakimulláh Mehszúd is dróncsapásban halt meg. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma márciusban ötmillió dolláros vérdíjat tűzött ki Fazlulla molla fejére.

A TTP számos törzsi csoportot magában foglaló ernyőszervezet, amelyet 2007-ben alapítottak. Célja egy iszlám állam létrehozása. Osztja a szélsőséges iszlamista afganisztáni tálibok nézeteit, akiknek hűséget is fogadott korábban, de különálló szervezetként tevékenykedik. Szorosan együttműködik az al-Kaida terrorszervezettel, 2008 óta több alkalommal is azzal fenyegetőzött, hogy terrorcselekményeket követ el az Egyesült Államokban. A Pakisztán északnyugati részében fekvő Pesavarban, 2014 decemberében a TTP fegyveresei rajtaütöttek egy kadétiskolán, ahol 148 ember, köztük 132 gyerek halt meg.

Két évvel korábban feltehetően Fazlulla parancsára merényletet követtek el a lányok jogaiért küzdő Malala Juszufzai ellen. A lányt fejbe lőtték, amikor hazafelé tartott az iskolájából. Malalát nemzetközi orvosi összefogással kezelték Londonban, és azóta emberi jogi aktivistaként folytatja harcát a lányok tanulási lehetőségeiért. Alig tizenhét évesen, 2014-ben kapta a Nobel-békedíjat a gyermekek jogainak védelmében folytatott harcáért, ezzel ő lett minden idők legfiatalabb Nobel-díjasa. Az amerikai hatóságok szerint Fazlullának ezenkívül köze volt a hét évvel ezelőtti New York-i merényletkísérlethez is.

A szervezet által felbérelt Faisal Shahzad pakisztáni-amerikai állampolgár megpróbált felrobbantani egy autóba rejtett pokolgépet a Times Square-en 2010 május elején. A rosszul összetákolt szerkezet végül nem robbant fel, senki nem sérült meg. Elemzők szerint a pakisztáni tálibok vezetőjének halála enyhíthet a Washington és Iszlámábád közötti feszült viszonyon. Pakisztánnak kulcsfontosságú szerepe lehet az afganisztáni tálib vezetők - akik Washington feltételezése szerint Pakisztánban tartózkodnak - meggyőzésében, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz az afgán vezetéssel a 17 éve tartó háború befejezéséről, ami csökkenthetné a feszültséget a két szomszédos ország között is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.