Légi katasztrófa

Holland bíróság tárgyalja a maláj utasszállító ügyét

Az utasszállítót 2014. július 17-én lőtték le egy orosz gyártmányú föld-levegő rakétával az oroszbarát erők által ellenőrzött Kelet-Ukrajna légterében.

2018.06.13 23:30MTI

Holland bíróság fogja tárgyalni holland jog szerint a maláj légitársaság 2014 nyarán Kelet-Ukrajna felett lelőtt, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépének ügyét - jelentette szerdán a helyi sajtó, miután a hágai parlament jóváhagyta az erről szóló egyezményt.

A holland törvényhozás kedden ratifikálta azt az Ukrajnával kötött tavalyi megállapodást, amelynek értelmében Hollandiában fogják bíróság elé állítani a tragédia felelőseit, ott kerítenek sort a jövőbeli vádemelésekre.

Az egyezményt Stef Blok korábbi holland igazságügyi miniszter írta alá ukrán kollégájával, Pavlo Petrenkóval mintegy három évvel a 298 ember, köztük 196 holland állampolgár halálát okozó katasztrófa után. Az egyezmény fontos lépés az igazság felderítése és a tettesek felelősségre vonása felé - jelentette ki akkor Blok.

Az utasszállítót 2014. július 17-én lőtték le egy orosz gyártmányú föld-levegő rakétával az oroszbarát erők által ellenőrzött Kelet-Ukrajna légterében. Az ügyben vizsgálatot folytató nemzetközi szakértői csoport szerint Oroszországnak közvetlen felelőssége van a gép megsemmisítésében. Moszkva ugyanakkor következetesen tagadja, hogy köze lett volna a tragédiához.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.