Gyilkosság

Fura fordulat: megfulladt a nagybányai kislány meggyilkolásával gyanúsított fiú

Ő volt az első számú gyanúsított az április 30-án brutális kegyetlenséggel meggyilkolt 5 éves Estera ügyében.

2018.06.12 09:46ma.hu

Eltűnt vasárnap a romániai Lápos folyóban egy 14 éves nagybányai fiú. A tinédzser fürödni ment barátaival, de egy lemerülés után nem jött fel többé a víz felszínére. A tűzoltóság búvárokat vetett be a fiú megkeresésére, akik egy óra keresés után holtan hozták fel a fiú holttestét.

A román sajtó szerint a nagybányai fiú halála további kérdéseket vet fel, ugyanis ő volt az elsőszámú gyanúsított az április 30-án brutális kegyetlenséggel meggyilkolt 5 éves Estera ügyében.

A kislány ebéd után kéredzkedett el játszani szüleitől. Azt mondta, hogy a közelben lévő Phoenix üzem gazdátlan épületeihez megy, ahol korábban is többször tartózkodott más gyerekekkel. Eltűnését este hét körül észlelte a családja, és a testvérei indultak a keresésére. A kislányra éjfél előtt találtak rá a romos épületek között. A gyermek félmeztelen volt, több sérülés is látható volt a testén. A kriminológusok szerint a kislányt megerőszakolta, kínozta, majd megölte a tettes. Fején egy hatalmas ütésnyom volt, ez okozhatta a halálát.

Három nappal később letartóztatták egy pár órára a most meghalt fiút az üggyel kapcsolatban, viszont a DNS-vizsgálatok minden kétséget kizáróan felmentették a gyanú alól, ezért kihallgatása után szabadon bocsátották. A nagybányai gyilkossági szakértők a fővárosból is kaptak erősítéseket a brutális gyilkosság elkövetőjének kézre kerítésére, de több mint 40 nap után sem sikerült megtalálni a gyilkost - írja a Maszol.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.