Franciaország

Nemes bosszút állt a tulaj az albérlőkön, akik szörnyű állapotban hagyták ott a lakást

Minden szemetet és tönkretett bútort felpakolt egy teherautóra, és odaborította a család új otthona elé.

2018.06.11 14:58ma.hu

Egy francia férfi, Thomas Ravaux a Facebook-oldalán tette közzé, hogyan bánt el a lakását szörnyű állapotban otthagyó bérlőkkel, egy háromgyermekes családdal.

Ravaux előbb a szeméttelepre hajazó lakásról tett fel fotókat, majd videón mutatta be, hogyan oldotta meg a helyzetet. A férfi nem sokat teketóriázott, teherautót bérelt, minden szemetet, összetört bútort felpakolt, és odaborította volt bérlői új otthona elé.

A férfi a helyi sajtónak elmondta, albérlői több mint 10 ezer eurós kárt okoztak az általa tíz évvel ezelőtt saját kezűleg felújított lakásban. A család úgy távozott, hogy a főbérlőnek fogalma sem volt róla, mit hagytak maguk után. Arról nem is beszélve, hogy 14 hónapnyi lakbérrel tartoztak neki.

Ravaux elmondása szerint, még a hűtőben is régi ételmaradékok voltak, azok is mentek fel a teherautóra.

A helyi törvények szerint 450 eurós büntetést is kaphatott volna köztéren szemetelésért, ám Ravaux nem aggódott, állítása szerint az akció előtt egyeztetett a helyi csendőrséggel.

És végül volt albérlőit kötelezték a szemét elszállíttatására és a költségek megfizetésére.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.