Cseh kormányalakítás

Andrej Babis újra miniszterelnöki és kormányalakítási megbízatást kapott

Milos Zeman cseh államfő szerdán ismét kormányfővé nevezte ki Andrej Babist, a tavaly októberi választáson győztes ANO mozgalom elnökét, és megbízta második kormánya megalakításával.

2018.06.06 15:40MTI

Babis első, kisebbségi kormánya januárban megbukott, mert nem kapta meg a parlament bizalmát. A miniszterelnök és kormánya azóta ügyvezetőként irányítja az ország ügyeit.

Milos Zeman közölte: megadja Babisnak a megfelelő, szükséges időt, hogy előterjessze a kormány tagjainak névsorát. Kérdésre válaszolva úgy pontosított: azzal számol, hogy június végéig megalakul az új koalíciós kormány, és július első felében megtörténhet a bizalmi szavazás a parlamentben.

Andrej Babis azt mondta, nem fogja húzni az időt, és sietni fog a kormányalakítással. Szerinte az új kormány június 15-e után létrejön és a bizalmi szavazás július 11-ig lezajlik.

Mindkét politikus kifejezte reményét, hogy a tervezett új koalíciós kormány bizalmat kap majd a parlamentben. Az új kormány személyi összetételéről sem Zeman, sem Babis nem kívánt nyilatkozni.

A kormányalakítási tárgyalások eddigi eredménye szerint az új kormányt az ANO és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) koalíciója alkotná, amelyet Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) valamilyen módon kívülről támogatna vagy megtűrne. Erre azért van szükség, mert az ANO-nak és a CSSD-nek a 200 tagú képviselőházban 93 képviselője van (78 és 15), és csak egy harmadik erő segítségével kaphatja meg a bizalmat a kormányzáshoz.

Csehországban a hatályos szabályozás szerint a parlamenti választások után három kormányalakítási kísérletre van lehetőség. Az első két esetben az államfő, a harmadikban pedig a képviselőház elnöke nevezi ki a miniszterelnököt, és ad neki kormányalakítási megbízatást.

Az ANO és a CSSD koalíciós megállapodása szerint a szociáldemokraták öt miniszteri bársonyszéket kapnának a 15 tagúra tervezett kormányban. A CSSD jelöltje vezethetné a belügyi, külügyi és a munkaügyi tárcát, valamint az oktatási és a mezőgazdasági minisztériumot.

Bár a CSSD elnöksége rábólintott a kormánykoalícióra, a végső döntés a párt tagságának kezében van. A mintegy 19 ezer szociáldemokrata párttag május 21-e és június 14-e között belső szavazáson foglal állást. Többségi vélemény szerint a tagság jóváhagyja a kormánykoalícióba való belépést, de szoros eredmény várható. Sem az ANO, sem a CSSD vezetői nem nyilatkoztak arról, mit tennének, ha a belső szavazás a koalíció elutasításával végződne.

Az új koalíciós kormány személyi összetétele tehát június 15-e után lesz világos. A prágai sajtó szerint a bizalmi szavazásra a parlamenti alsóházban július közepén kerülhetne sor. A szenátus ebben a kérdésben nem illetékes. Egyelőre csak annyi biztos, hogy távozik tisztségéből Martin Stropnicky külügyminiszter, valamint Robert Pelikán az igazságügyi tárca vezetője. Ezt mindketten személyesen hozták nyilvánosságra.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.