Diplomácia

Trump bejelentette: elmarad a csúcstalálkozó Kim Dzsongunnal

Az eseményt június 12-re tervezték.

2018.05.24 16:14MTI

Donald Trump amerikai elnök lemondta a június 12-re Szingapúrba tervezett csúcstalálkozóját Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel.

Döntését az amerikai elnök egy Kim Dzsongunhoz intézett levélben jelentette be, amelyet a Fehér Ház hozott nyilvánosságra csütörtökön.

Miután leszögezte, hogy "türelmetlenül várta" a találkozót, indoklásában Donald Trump arra a "borzasztó dühre és nyílt ellenségességre" hivatkozott, amely szerinte az észak-koreai vezető legutóbbi nyilatkozatából kitűnik. Ezért - olvasható a levélben - "nem megfelelő" az időpont a hosszú ideje tervezett találkozó megtartására.

Az amerikai elnök utalt az amerikai nukleáris arzenálra is. "Ön a nukleáris kapacitásairól beszél, de a mienk olyan erős és hatékony, hogy istenhez imádkozom, hogy ne kelljen soha használnunk" - írta.

A levélben Trump így fogalmazott: "úgy éreztem, csodálatos párbeszéd kezdődött meg közöttünk, és végül is egyedül a párbeszéd az, ami számít". Kifejezve készségét egy későbbi találkozóra, Trump megköszönte az amerikai foglyok szabadon bocsátását, amelyet "csodaszép gesztusnak" nevezett.

"Ha megváltoztatja véleményét e nagyon fontos találkozóra vonatkozóan, kérem, ne habozzék hívni vagy írni. A világ, és különösen Észak-Korea nagyszerű lehetőséget veszített el a tartós békére, a felvirágzásra és a jólétre. Ez az elszalasztott lehetőség igazán szomorú pillanat a történelemben" - zárta levelét az amerikai elnök.

Donald Trump és Kim Dzsongun találkozója lett volna az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő amerikai elnök találkozik a kommunista rezsim vezetőjével. A tárgyalások egyik fő témája a várakozások szerint Észak-Korea nukleáris programja lett volna. Az Egyesült Államok azt szorgalmazza, hogy Phenjan azonnal, tartósan és ellenőrizhető módon mondjon le az atomfegyverekről. Az észak-koreai rezsim viszont szakértők szerint továbbra is atomhatalomként tekint magára, és csak a fegyverek használatáról lenne kész lemondani.

A szingapúri csúcstalálkozó sorsa az elmúlt napokban vált kétségessé. Donald Trump kedden úgy fogalmazott, előfordulhat, hogy elhalasztják.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.