Harc

Heves harcok kezdődtek a tálibokkal Afganisztánban

Állítólag négy helikopterrel különleges erők érkeztek a megtámadott településre, hogy visszaverjék a tálibok támadását.

2018.05.20 13:30MTI

Heves harcok kezdődtek Gazni tartomány egyik körzetében, Afganisztánban a kormányerők és a tálibok között - tudatta Nászir Ahmad Fakíri, a tartományi tanács egyik tagja vasárnap.

Fakíri elmondása szerint 600-700 szélsőséges támadta meg a körzet központját az ország délkeleti részén, és a kommunikáció teljesen megszakadt a településsel. A tartományi tanácsnok úgy tudja, négy helikopterrel különleges erők érkeztek a megtámadott településre, hogy visszaverjék a tálibok támadását.

Aziza Majszam, aki szintén Gazni tartományi tanácsának tagja, arról számolt be, hogy a rendőrfőnök és a helyi elöljáró is elmenekült. Kollégája, Gulám Szahi Ammár azt mondta: a tálibok elfoglalták a helyi rendőrőrsöt, a kormányzó irodájából pedig a biztonsági erők kilenc tagja még igyekszik tartani magát és feltartóztatni a tálibokat.

A szélsőségesek felgyújtották azoknak a házait, akikről úgy tudták, hogy a helyi biztonsági erőknek dolgoznak.

Egyelőre nem tudni, hogy a támadásban hány ember halt meg. Gazniban az elmúlt héten 21 rendőrt öltek meg a vallási szélsőséges fegyveresek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.