Diplomácia

Észak-Korea felfüggesztette a tárgyalásokat Dél-Koreával

A Dél-Korea térségében zajló hadgyakorlat Észak-Korea ellen irányul, égbekiáltó megsértése a Korea-közi csúcson elfogadott panmindzsoni nyilatkozatnak és szándékos katonai provokáció - vélik.

2018.05.16 10:01MTI

Phenjan felháborodását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Dél-Korea katonai gyakorlatokat hajtott végre – közölte állami médiára hivatkozva a BBC.

Észak-Korea Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető június 12-ére Szingapúrba kitűzött csúcstalálkozójának lemondásával fenyegetett a jelenleg zajló amerikai-dél-koreai hadgyakorlat miatt - jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség helyi idő szerint szerda hajnalban.

A hírügynökség jelentése szerint a gyakorlat miatt Észak-Korea le is mondott egy szerdára tervezett magas rangú találkozót déli szomszédjával. A KCNA a múlt pénteken kezdődött Max Thunder fedőnevű manővert egy Észak-Korea ellen tervezett invázió főpróbájának, egyben pedig a Korea-közi kapcsolatok enyhülése közepette tett provokációnak nevezte.
   
A két Korea tisztségviselői között szerdára a demilitarizált övezetben fekvő Panmindzsonban kitűzött találkozó témája a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, illetve dél-koreai kollégája, Mun Dzse In elnök múlt hónapban tartott történelmi találkozóján létrejött megállapodások további megvitatása lett volna.
   
Ez a Dél-Korea térségében zajló hadgyakorlat Észak-Korea ellen irányul, égbekiáltó megsértése a Korea-közi csúcson elfogadott panmindzsoni nyilatkozatnak és szándékos katonai provokáció, ami ellentétes a Koreai-félsziget pozitív politikai fejleményeivel - hangoztatta a phenjani rezsim hírügynöksége.
   
A KCNA szerint "az Egyesült Államoknak alaposan fontolóra kell vennie, hogy mi lesz a tervezett észak-koreai-amerikai csúcs sorsa a provokatív hadgyakorlat tükrében, amelyet az Egyesült Államok a dél-koreai hatóságokkal közösen hajt végre".
   
Az április 27-én tartott Korea-közi csúcstalálkozón a két ország elnöke elfogadta az úgynevezett panmindzsoni nyilatkozatot, amelynek harmadik pontja arról szólt, hogy még az idén, vagyis 65 évvel a fegyverszüneti egyezmény aláírása után, Szöul és Phenjan aláírja a békemegállapodást. A két vezető egyben célul tűzte ki a Koreai-félsziget atomfegyver mentesítését.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.