Nem tudni, miért tették

Brutális tömeggyilkosság Burundiban: gyerekek az áldozatok között

Ismeretlen fegyveresek legyilkoltak legkevesebb 23 embert - köztük nőket és gyerekeket - szombatra virradóra egy faluban, Burundi északnyugati részén.

2018.05.12 15:15MTI

A hatóságok kutatnak esetleges további áldozatok után - tette hozzá a neve elhallgatását kérő helyi tisztségviselő.

Szemtanúk szerint a puskákkal és késekkel felfegyverkezett támadók megsebesítettek további mintegy 10 falusit, és felgyújtottak több házat a településen, amely a Kongói Demokratikus Köztársasággal és Ruandával határos Cibitoke tartományban található. Volt olyan család, amelynek minden tagját elevenen megégették - mondta egy helyi tisztségviselő. A támadók Kongóba menekültek el.

Nem lehet tudni, hogy kik voltak, és miért tették ezt - tette hozzá.

Burundiban május 17-én népszavazást tartanak arról, hogy meghosszabbítsák-e az államfő mandátumát öt évről hétre, ami azt jelentené, hogy Pierre Nkurunziza elnök további 14 évig lehetne hatalmon, miután mostani mandátuma 2020-ban lejár. A közép-afrikai országban pont emiatt tört ki politikai válság és erőszakhullám 2015-ben, mert Nkurunziza bejelentette: harmadszor is pályázik az államfői tisztségre. Az ellenzék szerint ez alkotmányellenes volt, és megsértette a polgárháborút 2005-ben lezáró békemegállapodás rendelkezéseit. Nkurunzizát azonban újraválasztották, de több ellenzéki csoport fegyvert fogott ellene. Ennek következménye az lett, hogy mintegy 1200 ember meghalt, több mint 400 ezren a környező országokba menekültek, az addig sem túl jól teljesítő gazdaság pedig stagnálni kezdett.

A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet április közepén arról számolt be, hogy a közép-afrikai országban a rendfenntartó erők és a kormánypárt tagjai rendszeresen verik és gyilkolják az ellenzékieket, pontosabban az utóbbi időben azokat, akikről gyanítják, hogy nemmel akarnak majd szavazni a népszavazáson. Az elnyomás egy másik példája volt egy héttel ezelőtt, hogy a burundi médiahatóság fél évre felfüggesztette a BBC brit és a Voice of America (VOA) amerikai műsorszóró vállalat működését arra hivatkozva, hogy megsértették az ország sajtótörvényeit, és nem szakszerűen végezték tevékenységüket.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.