Házak rongálódtak

Rejtélyes robbanás a Gázai övezetben: meghalt a Hamász hat technikusa

A robbanás ereje olyan nagy volt, hogy több környékbeli ház is megrongálódott.

2018.05.06 09:43MTI

Meghalt a Hamász radikális palesztin szervezet hat technikusa egy házban történt rejtélyes robbanásban szombaton a Gázai övezet középső részén – jelentették hírügynökségek a helyi mentők, biztonsági tisztségviselők és meg nem nevezett források közlése alapján.

Az eset az-Zavajda városban történt. A hatalmas robbanásnak három sebesültje is van. Ereje olyan nagy volt, hogy több környékbeli ház is megrongálódott. A Hamász fegyveres szárnyához, az al-Kasszám Brigádokhoz közel álló egyik forrás állította azt, hogy hat technikusuk halt meg.

A Hamász közleményt adott ki, és ebben azt állította, hogy Izrael követte el a robbantást, miközben a palesztin technikusok „el akarták hárítani a cionista ellenség egy súlyos biztonsági támadását”. Az izraeli hadsereg egyik szóvivője tagadta, hogy Izrael állna az eset mögött.

A Gázai övezeti palesztinok március vége óta minden pénteken tüntetnek Izrael határán, és folytatni akarják ezt május 15-éig abból az alkalomból, hogy Izrael most ünnepli megalapításának 70. évfordulóját, ami a palesztinok számára nemzeti katasztrófát, földjükről való elűzésüket jelentette. A demonstrálók rendszerint erőszakosak, az izraeli katonák pedig éles lőszert is használhatnak ellenük. Eddig 45 palesztin halt meg ezekben az incidensekben.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.