Erőszak

Vádat emeltek a torontói gázoló ellen

A gyanúsított 25 embert gázolt el, akik közül tíz meghalt.

2018.04.24 17:23ma.hu

Vádat emelt tíz rendbeli gyilkosság és 13 rendbeli emberölési kísérlet miatt egy torontói bíró Alek Minassian gyanúsított ellen, aki az előző nap bérelt kisteherautójával járókelők közé hajtott Torontóban - jelentette a kanadai sajtó. A gyanúsított 25 embert gázolt el, akik közül tíz meghalt.

A 25 éves gyanúsított fehér rabruhában, bilincsbe vert kézzel hallgatta végig a vádakat rövid meghallgatásán. A beszámolók szerint nem sok érzelmet mutatott. A férfit egy kirendelt védő képviselte. Következő meghallgatását május 10-re időzítették, addig előzetes letartóztatásban marad.

A kanadai rendőrség közlése szerint a gyanúsított hétfőn az ebédszünet idejében hajtott fel a járókelőkkel teli járdára, és ott több mint egy kilométert haladt, elgázolva mindenkit, aki az útjába került. A 15 sebesült közül öt ember állapota életveszélyes. Mark Saunders, a kanadai nagyváros rendőrfőnöke korábban azt mondta, hogy szándékosnak tűnik Minassian tette, de hozzátette, hogy továbbra sem ismert a sofőr indítéka.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök "tragikus és értelmetlen támadásnak" nevezte közleményében a torontói Yonge utcában hétfőn történteket. "Mindnyájunknak biztonságban kellene éreznünk magunkat városainkban és közösségeinkben sétálva" - fűzte hozzá.

John Tory, Toronto polgármestere részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.