Franciaország

Előállították a Mont-Saint-Michelnél fenyegetőző férfit

Előállította a francia rendőrség azt a férfit, aki miatt vasárnap elővigyázatosságból kiürítették az Atlanti-óceán partján található Mont-Saint-Michel árapályszigetet, mert azzal fenyegetőzött, hogy a rendőrökre támad.

2018.04.23 12:58MTI

A rendőrség tájékoztatása szerint a 36 éves férfit vasárnap este fél 12 órakor vették őrizetbe a normandiai Caen városában, miután korábban egy benzinkútnál, 60 kilométerre Mont-Saint-Micheltől, "azzal dicsekedett, hogy ő a fenyegetőző". Szemtanúk feljegyezték gépkocsijának rendszámát, és az alapján találták meg a rendőrök.

A férfinál nem volt fegyver, nem állt ellen a rendőri intézkedésnek és a kihallgatásán beismerte, hogy ő fenyegette meg a rendőri erőket.

A gyanúsítottnak kisebb köztörvényes bűncselekmények (kábítószer-kereskedelem és jogosítvány nélkül vezetés) miatt már volt dolga a rendőrséggel, de nem szerepel a nemzetbiztonságra veszélyes emberek titkosszolgálati nyilvántartásában, és nem iszlamista radikális.

Az árapályszigetet és a csúcsán épült, XIII. századi gótikus apátságot vasárnap délelőtt minden turista elhagyta, a helyiek a házaikba zárkóztak. A prefektúra délután kettőkor, miután a rendőrség megbizonyosodott arról, hogy a keresett ember már nem tartózkodik ott, feloldotta a zárlatot, és a turisták visszatérhettek a szigetre.

A fekete ruhába öltött férfi reggel háromnegyed 8-kor busszal érkezett Mont-Saint-Michelre, az apátsághoz. Egy idegenvezető azt mondta a csendőröknek, hogy az úton a férfi fenyegető hangnemben beszélt a rendőrökről.

A rendőrség a férfit a szigeten a térfigyelő kamerák segítségével követte, majd miután nyomát vesztette, elővigyázatosságból elrendelte a turistalátványosság kiürítését. Az apátságot, ahol éppen mise folyt, teljesen kiürítették és lezárták, és a hoteleket is el kellett hagyniuk a vendégeknek. A szigeten élők házait pedig egyesével átkutatták.

Jean-Marc Sabathé prefektus a France Info hírrádióban "nagyon komolynak" nevezve a riasztást. Utólag viszont az közölte, hogy a rendőrség egyáltalán nem feltételezte, hogy terrorista lenne a gyanúsított.

A gyanúsított ellen hatósági személy elleni halálos fenyegetés miatt indult eljárás, ami öt év szabadságvesztéssel sújtható.

Az UNESCO világörökségi listáján is szereplő Mont-Saint-Michelt az Atlanti-óceán partján évente több mint 2,5 millió látogató keresi fel. A turisták a szárazföldön hagyják az autóikat egy parkolóban, és a szigetre gyalog vagy a helyi buszjárattal juthatnak el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.