Légi baleset

Vadászpilóta volt a kapitány, aki le tudta tenni a szétrobbanó hajtóművű Boeinget - videó

Hősként ünnepelték Tammie Jo Shults-ot azok az utasok, akik a kényszerleszállást végrehajtó Southwest Airlines járatán utaztak. Nem véletlenül.

2018.04.19 06:54ma.hu

Mint ahogyan arról a ma.hu is beszámolt, a New York és a texasi Dallas között közlekedő repülőgép a pennsylvaniai Philadelphiában hajtott végre kényszerleszállást, fedélzetén 143 utassal és öttagú legénységgel.

A Boeing 737-es típusú utasszállító az első információk szerint az üzemanyagtartálynál sérült meg, a baloldali hajtómű nem sokkal a felszállás után szétrobbant, a géptest egyik darabja leszakadt, és a kényszerleszálláskor a légnyomásváltozás következtében betört ablakon félig kiszippantotta az egyik női utast, akit a többi utas húzott vissza a fedélzetre. A nő a leszállást követően életét vesztette.

Tammie Jo Shults korábban az amerikai haditengerészet pilótája volt, tíz éven át vezetett vadászgépeket - írta a 444.hu. A pilóta kilétét a légitársaság nem tervezte azonnal nyilvánosságra hozni, de az utasok viszont megnevezték az újságíróknak. Mint mondták, ha nem lettek volna kötélből az idegei, sokkal nagyobb tragédia is történhetett volna.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.