Spontán tüntetések Romániában

Több romániai kórházban tüntettek a bérükkel elégedetlen dolgozók

Spontán tüntetések kezdődtek több romániai kórházban hétfőn, az alkalmazottak amiatt elégedetlenek, hogy a kiegészítő személyzet nettó bére csökkent, jóllehet márciustól jelentős fizetésemelés volt a román egészségügyben.

2018.04.16 13:37MTI

A bukaresti kormány márciustól emelte jelentős mértékben az egészségügyben a béreket, miután a tavaly elfogadott új közalkalmazotti bértörvény szerint ekkortól lépett hatályba egy korábban beígért emelés.

A kormány és a koalíció vezetői kijelentették, hogy az egészségügy prioritást élvez, ezért ebben az ágazatban a fizetések már idén elérik a bértörvény által a többi közalkalmazott esetében csak 2022-re előírt szintet.

A tüntetések azért robbantak ki most, mert a dolgozók ebben az időszakban kapták meg a márciusi fizetéseiket. Bukarestben a Bagdasar Arseni sürgősségi kórház, a Marius Nasta tüdőkórház dolgozói vonultak utcára, de több vidéki városban, Craiován, Gyulafehérváron és Zilahon is hasonló tiltakozások voltak.

Főként a kiegészítő személyzet tiltakozott. Állításuk szerint nem hogy nőtt volna márciustól a nettó bérük, hanem csökkent, ezért azzal vádolják a kormányt, hogy becsapta őket.

Sorina Pintea egészségügyi miniszter elmondta, hogy az orvosok és az asszisztensek fizetése nőtt, de a kiegészítő személyzet egy része csak 2022-ben kerül ugyanabba a bérkategóriába, mint társaik. A miniszter szerint egyes jövedelemcsökkenések abból származnak, hogy a törvény szerint a bér 30 százalékára korlátozták a pótlékokat, így akik korábban ennél az aránynál többet kerestek a különböző pótlékokból, most kevesebb pénzt kaptak.

A miniszter szerint egyes kórházak menedzserei különböző kritériumok figyelembe vétele nélkül adták a pótlékokat, ezért felszólította őket az ésszerűbb gazdálkodásra és kilátásba helyezte, hogy akár saját bevételekből is kiegészíthetik a kisebb béreket.

A román kormány másfél hónappal ezelőtt jelentette be, hogy az orvosok béremelése esetenként akár a 122 százalékot is elérheti.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.