Erőszak

Elfoglalták a jereváni rádiót

Egyszerűen behatoltak a közszolgálati rádió épületébe, amely emiatt egy óra hosszára megszakította adását.

2018.04.14 23:23ma.hu

Ellenzéki tüntetők Jerevánban, Örményország fővárosában szombaton behatoltak a közszolgálati rádió épületébe, amely emiatt egy óra hosszára megszakította adását.

A Nikol Pasinján ellenzéki parlamenti képviselő által vezetett százfőnyi csoport az ellen tiltakozott, hogy Szerzs Szargszján volt államfőt az ország miniszterelnökének jelölték. Szargszjánt a kormányzó Örményország Köztársasági Pártja szombaton jelölte a kormányfői tisztségre.

Ellenzéki aktivisták már péntek este óta tiltakozó gyűléseket tartottak Szargszján jelölése ellen, nem fogadják el, hogy miniszterelnökként folytassa az ország kormányzását. Jereván főterén, a Franciaország téren néhány százan sátrakat állítottak fel, és barikádokat építettek a rendőrség ellen. A főváros központjában megbénult a közlekedés.

A rádiót elfoglaló tüntetők azt követelték, hogy beolvashassák követeléseiket, de erre nem kaptak lehetőséget. Egy óra múltán önként távoztak az épületből.

A rendőrség törvényes felelősségére figyelmeztette Nikol Pasinjánt, az Állampolgári Megegyezés ellenzéki párt képviselőjét, és közölte, hogy büntetőeljárás indulhat ellene.

Örményországban a folyamatban lévő alkotmányreform értelmében az eddigi elnöki rendszerről parlamentáris rendszerre térnek át. A 2015-ben népszavazással elfogadott alkotmány eltörölte a közvetlen elnökválasztást, az államfőt a parlament választhatja meg háromnegyedes többséggel. Korlátozott, jobbára protokolláris jogosítványokkal rendelkezik, a hatalom a miniszterelnöknél és a parlamentnél összpontosul.

Az örmény parlament március 2-án Armen Szárkiszjánt választotta meg az ország új államfőjének.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.