Szívmelengető

Csoda: 24 év után találta meg eltűnt lányát egy kínai házaspár

Az apa taxisofőrnek állt, remélve, egyszer saját lánya ül be mögé.

2018.04.04 13:37MTI

Huszonnégy évnyi keresés után talált rá háromévesen elveszett lányára egy kínai házaspár – írta a BBC News. Vang Ming-csing és felesége, Liu Teng-jing kedden ölelhették végre magukhoz a ma már 27 éves lányukat.

A Csengtuban élő házaspár annak idején gyümölcsöt árult egy út menti standnál és egy nap, amikor végeztek a vásárlók kiszolgálásával észrevették, hogy hároméves lányuk, Csifeng eltűnt mellőlük. A házaspár, amelynek egy másik lánya is van, éveken át kutatott a városban és a környező területeken Csifeng után. Az újságokban, valamint az interneten is hirdetéseket adtak fel, és soha nem hagyták el Csengtut, hátha a lány egyszer hazatalál hozzájuk.

Három évvel ezelőtt aztán Vang úgy döntött, hogy kiszélesíti a keresést és sofőrként regisztrált egy kínai fuvarmegosztó szolgáltatóhoz, remélve, hogy egy nap talán saját lánya ül be mellé az autóba. A férfi ekkor már a kínai média figyelmét is felkeltette szokatlan keresési módszerével: az autója hátsó ablakába is kitett egy figyelemfelkeltő hirdetést és minden egyes utasának adott egy röplapot, rajta Csifenggel kapcsolatos információkkal.

Az évek alatt a kínai rendőrség több nőt is DNS-vizsgálatnak vetett alá, ám az eredmények mindig csalódást okoztak. Tavaly év végén azonban egy rendőrségi fantomképrajzoló elolvasta Vang történetét és úgy döntött, segítségképpen elkészíti Csifeng felnőttkori portréját.

A kép bejárta az internetet és több ezer kilométerrel arrébb, az ország másik végében élő Kang Jing magára ismert a rajzon. A nő év elején felvette a kapcsolatot Vanggel és a DNS-vizsgálat ezúttal örömteli eredményt hozott.

A házaspár és rég elveszett lányuk kedden találkoztak először, amikor az észak-kínai Csilin tartományban élő Kang Jing Csengtuba utazott férjével és két gyermekével. “El sem tudom mondani, hogy mennyi reményt, csalódást és elkeseredettséget éltünk meg az elmúlt 24 évben. Most viszont végre újra együtt vagyunk” – idézte az édesapát az egyik pekingi lap.

A kínai lapok szerint Kang Jing a szüleitől mindössze 20 kilométerre nőtt fel, de azt nem részletezték, hogy miként szakadt el annak idején a szüleitől.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.