Tragédia

'Emberek kiabálása hallatszott' - kigyulladt egy lakóház Bangkokban, halottak és rengeteg sérült

Legkevesebb három ember meghalt, mintegy 60 megsérült a thai főváros, Bangkok központi negyedében, amikor tűz ütött ki egy lakóházban

2018.04.03 09:41MTI

A Bangkok Post című helyi lap beszámolója szerint a lángok egy 14 szintes épületben csaptak fel, amelyben mintegy száz lakás található. A mentőalakulatoknak sikerült az embereket kimenekíteni a lakóházból és lokalizálni a tüzet.

Az áldozatok közül ketten a kórházba szállítást követően vesztették életüket. Harmincan kerültek füstmérgezéssel kórházba, közülük négy embert az intenzív osztályon ápolnak.

Egy szemtanú elmondta, hogy éjjel két órakor hirtelen megszűnt az áramszolgáltatás, emberek kiabálása hallatszott. Kinyitotta a bejárati ajtót, a folyosóról azonban sűrű fekete füst áramlott a lakásába. A folyosón még telefonja lámpájának fénycsóvája mellett sem volt látható a menekülés útvonala.

Egy másik lakos arra panaszkodott, hogy nem lehetett használni a vészkijáratokat. A tűzriasztó csengők is csak később szólaltak meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.