Migráció

Erre nagyon kell figyelni amerikai vízum igénylésénél

A kérvényezőknek a közösségi médiában fellelhető adatait is megnézhetik.

2018.03.31 01:17MTI

Az amerikai vízumért folyamodóknál várhatóan a közösségi médiában megjelent információkat is figyelembe veszik majd - erről küldte meg tervezetét pénteken az amerikai külügyminisztérium a Fehér Ház költségvetési hivatalának.

A tervezet, amely tükrözi Donald Trump elnök korábbi állásfoglalását, azt javasolja, hogy az amerikai hatóságok csaknem valamennyi, az Egyesült Államokba belépni szándékozóról gyűjtsenek adatokat a közösségi médiából is.

A külügyminisztérium tervei szerint az Egyesült Államokba bevándorló vagy nem-bevándorló vízumot kérők nagy részének a vízumkérő lapon öt évre visszamenőleg fel kell majd tüntetnie bármely közösségi médiában létrehozott fiókjának adatait. Az információkat a vízumkérő személy azonosítására és ellenőrzésére használják majd fel.

A tervezetet a Fehér Ház költségvetési hivatalának (OMB) kell jóváhagynia.

Tavaly májusban a külügyminisztérium már utasította az amerikai konzulátusokat világszerte arra, hogy amennyiben nemzetbiztonsági okokból szükségesnek látják, egy-egy vízumkérőről szerezzenek be információkat a közösségi média platformjairól is. Az információ gyűjtése azonban nem volt előfeltétele a vízum kiadásának, ezt a konzulátusok belátására bízták.

A külügyminisztérium állásfoglalása szerint a szigorúbb ellenőrzés elsősorban azokra vonatkozik majd, akiknek esetében "indokoltan felmerül a részletesebb átvilágítás" terrorizmussal vagy más, az amerikai nemzetbiztonságot érintő kapcsolataik miatt, és ezért esetleg nem kaphatnak vízumot.

A Fehér Ház hivatalának hatvan napon belül kell döntenie a külügyi javaslat elfogadásáról vagy elvetéséről.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.