Bár nem sok értelme van

Megkezdődött az egyiptomi elnökválasztás

Egyedül a részvételi arány kérdéses a hétfőn elkezdődött, három napig tartó egyiptomi elnökválasztáson, mert a győztes személye már régen eldőlt - Abdel-Fattáh esz-Szíszi hivatalban lévő elnök lesz az - a többi jelölt letartóztatása vagy visszalépésre kényszerítése miatt.

2018.03.26 12:16MTI

Esz-Szíszinek azért fontos a nagy részvételi arány az AP hírügynökség szerint, hogy megválasztásának legyen legitimitása. Névleg egyetlen ellenfele van, a közvélemény előtt ismeretlen Músza Musztafa Músza, aki még arra sem tett semmilyen erőfeszítést, hogy kihívónak tűnjön. Igaz, esz-Szíszi sem kampányolt sokat a hagyományos módon, és nyilvánosan egyszer sem ejtette ki ellenfele nevét. Az utolsó kampányrendezvényekre felvette tábornoki gyakorló egyenruháját, hogy hangsúlyozza az iszlamista szélsőségesek elleni küzdelmet az országban, és talán azért, hogy emlékeztesse a szavazópolgárokat: a hadsereg az ő vezetésével döntötte meg 2013-ban az ország népét megosztó iszlamista elnök, Mohammed Murszi hatalmát.

2013-ban az országban még sokan örültek annak, hogy a hadsereg eltávolította a hatalomból Murszit, és elkezdte felszámolni az általa vezetett Muzulmán Testvériség nevű mozgalmat.

Esz-Szíszit egy darabig hisztériába hajló eufórikus támogatás övezte - 2014-ben megválasztották őt elnöknek -, de ez mára elmúlt, és valószínűleg ezért volt szüksége arra, hogy a választásokra teljesen kiiktassa az ellenfeleket, és elnémítsa az ellenzéki sajtót.

Az "arab tavasz" forradalmainak sorába illeszkedő 2011-es felkelés óta tehát ez a harmadik elnökválasztás, de a mostanin van a legkevesebb jelölt. Aki számottevő támogatottságot tudott volna szerezni, azt vagy letartóztatták, vagy kényszerítették arra, hogy lépjen vissza.

Kairó utcái tele vannak az elnököt magasztaló választási hirdetésekkel, amelyeket különböző üzletemberek és szervezetek helyeztettek ki, rajtuk a nevükkel, hogy mutassák támogatásukat. A csaknem 100 millió lakosú országban 60 millió a szavazásra jogosultak száma. Elvben a választás második fordulóját április 24-26. között tartják meg, ha szükség volna rá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.