Kivégezték, majd rehabilitálták

Csehországban megtalálták egy 1952-es politikai kirakatper filmanyagát

Az első vizsgálatok szerint a Csehszlovákiában 1952-ben lezajlott politikai perek több tíz kilométernyi filmanyagára bukkantak egy közép-csehországi régi gyárépületben.

2018.03.21 23:30MTI

"A Nemzeti Filmarchívum az anyagot átvette, és amint lehet, hozzáférhetővé tesszük. Előzetes szakértői vizsgálatok azt mutatják, hogy alapvetően a Rudolf Slánsky elleni per filmfelvételeiről van szó" - mondta Michal Bregant, a cseh Nemzeti Filmarchívum (NFA) igazgatója Michal Bregant.

Rudolf Slánsky (1901-1952) a múlt század ötvenes éveinek elején a Csehszlovákiai Kommunista Pártjának főtitkára, az új csehszlovák kommunista hatalom egyik legfőbb képviselője volt. 1952-ben letartóztatták, majd trockizmussal és cionizmussal vádolták meg. A sztálinista politikai kirakatperben Slánsky ugyan mindent "beismert" és megbánt, de ennek ellenére az év végén kivégezték. A csehszlovák bíróságok 1963-ban Slánskyt rehabilitálták.

Az NFA igazgatója újságíróknak elmondta: történészek évtizedek óta sejtették, hogy létezik ilyen anyag, de senki nem tudta, hol lehet. Azt, hogy hogyan és miért kerültek az értékes történelmi dokumentumok a csődbement gyár épületébe, egyelőre nem tudni. Bregant valószínűnek tartja, hogy az 1989-es rendszerváltás után rejthették el az anyagot ismeretlen személyek, és csak a szerencsének köszönhető, hogy most sikerült megtalálni a filmeket.

A 14 fém és hat fadobozba rejtett filmanyagot a régi gyárépületet felszámoló ügykezelő cég találta meg, és ők fordultak a szakértőkhöz.

Petr Blazek történész és Martin Vadas filmszakértő márciusban átnézték, átvizsgálták az anyagot, amelyben többek között filmfelvételek, hangszalagok, különféle fényképek, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága levéltári dokumentumainak másolatai vannak, majd hivatalos úton eljuttatták a Nemzeti Filmarchívumhoz. A szakértők most részletesen feldolgozzák a fellelt dokumentumokat, és restaurálják a felvételeket, hogy használható állapotban legyenek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.