Ilyen is van

Túl fáradt volt már, lemondott a mianmari elnök

Fáradtságra hivatkozva lemondott szerdán Htin Kiav mianmari elnök.

2018.03.21 12:38MTI

Az elnöki hivatala a Facebook közösségi portálon arról tájékoztatott, hogy Htin azonnali hatállyal lemondott, hogy kipihenhesse az államfő feladatokkal és kötelezettségekkel járó fáradalmait. Az alkotmánnyal összhangban a parlament hét munkanapon belül megválasztja az utódját - áll a hivatal közleményében.

A 72 éves Htin Kiav közeli szövetségese az országot de facto vezető Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjinek, aki "állami tanácsadói" minőségben vezeti a kormányt, illetve a külügyi tárcát. Szú Kjí kulcsszerepet játszott abban, hogy az országot évtizedeken át vezető junta fokozatosan átadta az ország irányítását a polgári hatalomnak, de államfő nem válhatott belőle. Néhai férje és fiai is brit állampolgárok, a junta által megszövegezett alkotmány pedig tiltja azt, hogy olyan ember legyen az államfő, akinek közeli hozzátartozója nem mianmari állampolgár.

Htin Kiavot két éve, 2016 márciusában választotta meg a parlament államfőnek, ebben a tisztségben jórészt ceremoniális feladatokat látott el. Szú Kji gyermekkori barátai közé tartozott. Hozzá hasonlóan Oxfordban, közgazdászként végzett. Egyetemi professzorként is dolgozott, de kipróbálta magát egy ipari vállalatnál, és az 1970-es évek végén a mianmari külügyminisztériumban viselt hivatalt. Megválasztásáig a 2012-ben alapított és Aung Szan Szú Kji édesanyjáról elnevezett Dau Kin Kji Alapítványt vezette, amelynek célja, hogy segítse a szegény sorban élők oktatását és szakmai képzését. Aung Szan Szjú Kji több sorstársától eltérően az új elnököt sosem börtönözték be politikai tevékenysége miatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.