Fegyverkezés

Európát is elérhetik az észak-koreai atomtöltetű rakéták

Legalább is a német hírszerzés szerint.

2018.03.18 15:47ma.hu

A német hírszerző szolgálat (BND) szerint Európát is elérhetik az atomtöltettel felszerelt észak-koreai rakéták - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.

A beszámoló szerint a BND helyettes vezetője, Ole Diehl a héten egy zárt ülésen szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőknek elmondta, hogy nagy biztonsággal ki lehet jelenteni, hogy az észak-koreai rezsim rakétái el tudják érni Európát, így Németországot is, és Kim Dzsong Un diktátor interkontinentális rakétáit már nukleáris töltettel is fel lehet szerelni.
   
A BND alelnöke azonban arról is beszélt, hogy Észak-Korea és Dél-Korea közötti párbeszéd megindulása a válság enyhülését jelzi - írta a Bild am Sonntag.

Észak-Korea az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatai ellenére hat kísérleti atomrobbantást hajtott végre, és folyamatosan bővítette és fejlesztette rakétaarzenálját, mellyel állítása szerint már képes elérni az Egyesült Államok területét. Pár hete viszont Szöulban bejelentették, hogy Phenjan kész akár az Egyesült Államokkal is tárgyalni, és nem ragaszkodik nukleáris fegyvereihez, ha a rezsim biztonsága garantált, és Phenjan nem érzi magát katonailag fenyegetve.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.