Baleset

Síliftbaleset: majdnem lefejezte a földön fekvő sérülteket a megőrült sílift - videó

Újabb, vérfagyasztó felvétel látott napvilágot a Georgiában (Grúziában) történt síliftbalesetről.

2018.03.18 09:01ma.hu

Teljesen megőrült a 3276 méterre vezető Sadzele lift, csak úgy dobálta le magáról az embereket, az egymásba csapódó ülőszékek pedig a fent rekedt síelőket és a földön fekvő sérülteket veszélyeztették. Hat magyar síelőnek sikerült kiugrania, mielőtt a székek bedarálták volna őket, ketten azonban rajta maradtak. A síelők egymásnak kiabálva próbálták a másik életét megmenteni, de tehetetlenek voltak a hatalmas gépezettel szemben. Jól látni, hogy a 14. másodpercnél, az egyik férfi rákiabál az éppen feltápászkodó sérültre, mikor közelít az egyik súlyos ülőszék. Ha akkor felemeli a fejét, azzal együtt csapódik a másiknak a fémszerkezet.

A Georgian Journal honlapja idézte a georgiai egészségügyi minisztert, aki azt mondta, hogy tizenketten sérültek meg, köztük két külföldi, egy ukrán és egy svájci, és hogy egyikük sérülése sem súlyos. A miniszter elmondása szerint két embert Tbiliszibe további nyolcat a gudauri kórházba szállítottak. A nyolc emberből egy már el is hagyhatta az egészségügyi intézetet - tette hozzá. A Georgian Journal jelentése szerint a georgiai belügyminisztérium megkezdte a baleset kivizsgálását.

Nézze meg a többi vérfagyasztó videót

Így támadt a sílift a békésen síelőkre >>>

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.