Balsors

Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely: Újabb bírság a zászlók miatt

Újabb ötezer lejes (330 ezer forint) bírságot rótt ki Kovászna megye prefektusa Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely polgármesterére amiatt, hogy a nemzeti ünnepen nem azonos számban voltak kitűzve a két városban Románia és Magyarország zászlai.

2018.03.17 08:01ma.hu

Az erről szóló, március 15-i keltezésű közleményt a prefektusi hivatal honlapján tették közzé. Ebben a prefektus a Románia jelképeinek használatára vonatkozó 1994/75-ös törvény előírásait idézte, mely szerint "más országok zászlaját Romániában csak Románia zászlajával együtt lehet kitűzni hivatalos épületekre és közterületekre, és csakis hivatalos látogatások és nemzetközi rendezvények alkalmával".

A román kormány megyei képviseletét ellátó prefektus egy nappal korábban ugyanezért bírságolta meg Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi és Beder Tibor kézdivásárhelyi polgármestert.

Beder Tibor korábban azt közölte, hogy ebben az évben is ugyanannyi magyar zászlót tűztek ki március 15-re, mint amennyit a korábbi években. Korábban ezt nem kifogásolta a prefektus, de a román centenárium évében már bírságot rótt ki miatta.

A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal azt közölte, hogy nemzeti színű szalagokkal, kokárdákkal és zászlókkal díszítette ki a nemzeti ünnepre a várost, de a kitűzött jelképek nem azonosak Magyarország zászlajával, így ezekre nem vonatkozik a prefektus által idézett törvénycikkely.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.