Mérgezés

Szkripal-ügy: több száz tanút hallgattak meg, rengeteg bizonyítékot gyűjtöttek a nyomozók

Nagyon ritka idegméreg okozta a Salisburyben történt mérgezést.

2018.03.11 03:08ma.hu

Több száz tanút hallgattak meg és bizonyítékok tömegét gyűjtötték össze a délnyugat-angliai Salisbury városában idegméreggel elkövetett gyilkossági kísérlet körülményeit vizsgáló hatóságok - mondta szombaton a brit belügyminiszter. Amber Rudd továbbra sem fedte fel azonban, hogy az elkövetők pontosan milyen hatóanyagot használtak.

Rudd, akinek vezetésével szombaton ülést tartott a brit kormány és a biztonsági szolgálatok rendkívüli helyzetekben összehívott tanácskozó testülete (COBRA), az értekezlet után a BBC televíziónak elmondta: a Nagy-Britanniában működő 11 rendőrségi terrorelhárító szolgálatból nyolc kapcsolódott be a vizsgálatba, amelyben e szolgálatok 250-nél több nyomozója vesz részt.

A belügyminiszter szerint az eddig meghallgatott tanúk száma meghaladja a kétszázat, és a rendőrség 240 olyan tárgyat és egyéb anyagot gyűjtött össze, amely bizonyítéknak tekinthető.

A múlt vasárnap elkövetett mérgezéses gyilkossági kísérlet sértettjeinek egyike a 66 éves Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese, aki 2010-ben, egy orosz-amerikai kémcsere során Nagy-Britanniában telepedett le, a másik pedig a volt kettős ügynök 33 éves lánya, Julija Szkripal.

Amber Rudd szombati nyilatkozatában elmondta: állapotuk továbbra is válságos, de stabil.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.