Afganisztán

Véres merénylet egy síita összejövetelen, sok halott és sebesült

Öngyilkos merényletet követtek el a többségében síita vallású hazara kisebbség egyik összejövetelén az afganisztáni fővárosban, Kabulban, legalább hét ember életét vesztette.

2018.03.09 11:17MTI

A sebesültek számáról ellentmondásos hírek érkeztek, egyes források szerint heten, míg az egészségügyi minisztérium szerint legalább 13-an sebesültek meg. A halottak között egy rendőr és hat civil van.

A merénylő a hazara közösség egyik jelentős vezetője, Abdul Ali Mazári halála évfordulóján tartott megemlékezésen röpítette levegőbe magát az asz-Szara mecset közelében. A Kabul nyugati részén található Dast-e Barcsi nevű síita negyedben zajló eseményen több százan vettek részt. Mazárit 1995-ben gyilkolták meg a tálibok.

A támadó a tömegtől mintegy 300 méterre kényszerült működésbe hozni a testére rögzített robbanószerkezetet, miután látta, hogy a biztonsági erők felfigyeltek rá - tette hozzá Rahimi.

Egyelőre nem tudni, hogy melyik szélsőséges csoport állhat a merénylet mögött. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tavaly számos támadást követett el a síita kisebbség ellen. Októberben ugyanebben a kabuli negyedben 71 emberrel végeztek egy síita mecset elleni merényletben. Decemberben a dzsihadisták egy kulturális központot támadtak meg a környéken, akkor legalább negyven halálos áldozatról érkezett hír.

Az ENSZ legfrissebb jelentésében felhívta a figyelmet a síiták elleni erőszak fokozódására. 2017-ben összesen nyolc alkalommal támadtak rá a vallási közösség imaházaira; az erőszakcselekményekben 418 ember vesztette életét vagy sebesült meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.