Erőszak

Gyerekrablási per: Strasbourg a magyar anyának adott igazat

Patrick Royer 2015 decemberében Szombathelyen bántalmazta gyereke anyját, majd a fiával külföldre távozott.

2018.03.06 15:34ma.hu

Nem állapított meg jogsértést a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden abban az ügyben, amelyben a fiát nagyjából két évvel ezelőtt Szombathelyről elraboló francia Patrick Royer indított Magyarország ellen, amiért a hatóságok korábban az anyának ítélték a gyereket.

Az ügy előzménye, hogy a Franciaországban született kisfiút anyja pár hónapos korában - egy francia bíróság szerint törvénytelenül - Szombathelyre vitte magával 2014 januárjában.

A francia bíróság az apának ítélte a gyereket, láthatási jogot adva az anyának, az ügyben ezzel párhuzamosan eljáró magyar törvényszék azonban arra jutott, hogy a visszaköltöztetés egy ismeretlen helyre komoly megrázkódtatást jelentene a kétéves fiúnak. A felperes azzal a panasszal fordult az EJEB-hez, hogy az illetékes magyar bíróság nem a gyerek, hanem az anya érdekeit tartotta szem előtt, amikor elutasította a fiú visszaszállíttatását Franciaországba.

Keddi elsőfokú ítéletében a törvényszék ugyanakkor kimondta, hogy a hatóságok nem sértették meg az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való jogról szóló cikkét.

Az ügy azzal került a sajtó érdeklődésének középpontjába, hogy Patrick Royer 2015 decemberében Szombathelyen bántalmazta gyereke anyját, majd a fiával külföldre távozott. A gyereket ezután a magyar majd a francia bíróság is az anyának ítélte, aki visszahozta magával Magyarországra. Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az Európai Emberi Jogi Egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni, amennyiben a panaszosok már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vettek, és nem jártak eredménnyel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.