Dél-Korea

Lemondott a nemi erőszakkal megvádolt kormányzó

Lemondott kedden Dél-Korea egyik tartományának kormányzója, akit a titkárnője nemi erőszakkal vádolt meg.

2018.03.06 11:16MTI

An Hi Dzsung, Dél-Cshungcshong tartomány kormányzója a Facebookon közölte: minden az ő hibája, és nagyon sajnálja, ami történt.

Titkárnője pár órával korábban élő televíziós interjúban állította azt, hogy a kormányzó tavaly június óta több alkalommal is megerőszakolta őt. Elmondása szerint mivel a férfi a főnöke volt, nem tudott nemet mondani neki.

Azért állt most a nyilvánosság elé, mert úgy érezte, másképp nem tud kikerülni ebből a helyzetből. A tartományi kormányzói hivatal is megerősítette An Hi Dzsung lemondását. A politikus tavaly ringbe szállt a kormányzó Együtt Demokratikus Párt elnökjelölti posztjáért, de végül nem ő, hanem a elnökválasztást is megnyerő Mun Dzse In lett a jelölt. A párt kedden közölte: az ügy miatt kizárja soraiból Ant.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.