Németország

Elhárult az utolsó akadály, megalakulhat az új Merkel-kormány

Megszavazták a német szociáldemokraták a koalíciós szerződést.

2018.03.04 10:41MTI

Kétharmados többséggel jóváhagyta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tagsága a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kidolgozott koalíciós szerződést - jelentették be az SPD vezetői vasárnap Berlinben. Angela Merkel, a CDU elnöke gratulált az eredményhez.

A CDU/CSU pártszövetséggel 2013-ban kezdett kormányzás folytatásának ügyét eldöntő szavazáson a 463 723 szavazásra jogosult párttag 78,39 százaléka vett részt, és az érvényesen szavazók 66,02 százaléka voksolt a koalíciós szerződés elfogadására - ismertette a közjegyző által hitelesített eredményt Dietmar Nietan kincstárnok.

A leadott szavazatok száma 378 437 volt, az érvényes szavazatok száma 362 933. A szerződésre 239 604 párttag szavazott, ellene pedig 123 329.

A pártvezetés számára kötelező eredmény azt jelenti, hogy az SPD aláírja a koalíciós szerződést, és kormányra lép a CDU/CSU-val - tette hozzá Olaf Scholz megbízott pártelnök.

Az SPD a következő napokban megnevezi jelöltjeit a szerződés alapján a pártnak jutó hat minisztérium vezetésére. Fele-fele arányban jelölnek nőket és férfiakat, lesznek közöttük új arcok és olyan politikusok is, akik eddig is tárcavezetők voltak - mondta Olaf Scholz.

A CDU már megnevezte miniszterjelöltjeit, nekik is hat tárca jut, és fele-fele arányban jelöltek nőket és férfiakat. A CSU három tárcát kap, hétfőn jelentik be, hogy kikből lehetnek miniszterek. Horst Seehofer pártelnök várhatóan szövetségi belügyminiszterként folytatja pályafutását.

Az új szövetségi kormány - Angela Merkel negyedik kormánya, és harmadik nagykoalíciós kormánya - várhatóan március 14-én, a tavaly szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás utáni 170. napon alakul meg. Ez az eddigi leghosszabb kormányalakítási folyamat Németországban.

Az SPD tervei szerint a ciklus közepén megvizsgálják a koalíciós szerződés végrehajtásának alakulását, és eldöntik, hogy érdemes-e a ciklus második felében is együtt kormányozni a CDU/CSU-val.

A nagykoalíció folytatása ellen indított kampány vezetője, Kevin Kühnert, az SPD ifjúsági szervezetének (Jusos) elnöke a Twitteren azt írta, hogy csalódott az eredmény miatt, de a Jusos tovább dolgozik majd a párt megújításáért.

Angela Merkel pártelnök-kancellár a CDU Twitter-oldalán közölte, hogy gratulál az "egyértelmű eredményhez", és örül, hogy az eddigi koalíciós partnerekkel együtt dolgozhat Németországért.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.