ENSZ

Csoportos nemi erőszak, kasztrálás - borzalmas bűncselekményeket tárt fel Dél-Szudánban az ENSZ

A polgárháborús Dél-Szudánban elkövetett borzalmas gyilkosságokról, csoportos nemi erőszakról, jogsértésekről számolt be legújabb jelentésében az ENSZ pénteken.

2018.02.23 12:33MTI
hirdetés

"Nem számítottam rá, hogy ennyi szántszándékkal elkövetett rituális megszégyenítéssel és megalázással fogok találkozni" - mondta Andrew Clapham, a jelentést összeállító ENSZ-bizottság egyik tagja. "A szenvedés és a kegyetlenkedés borzalmasabb volt, mint ahogy azt bárki is képzelte" - hangsúlyozta.

A 2016-ban létrehozott bizottság több mint 40 magas rangú katonai tisztségviselőt és három kormányzót azonosított be, akik személyesen felelőssé tehetők háborús bűncselekmények elkövetéséért.

A 230 szemtanúi beszámolón és egyéb dokumentumokon alapuló jelentést következő hónapban ismertetik az ENSZ Emberi Jogi Tanácsával.

A dél-szudáni polgárháború öt éve alatt számos olyan esetről számoltak be a szemtanúk, amelyek kimerítik a háborús bűncselekmény fogalmát. A Salva Kiir elnökhöz, illetve a korábbi alelnökéhez, Riek Macharhoz hű csapatok egyaránt követtek el szörnyűségeket - hívta fel a figyelmet az ENSZ. A dél-szudáni konfliktus Kiir és Machar közötti hatalmi harcként indult, de ma már mintegy 40 fegyveres csoport vesz részt benne. 2013 decembere óta tízezrek vesztették életüket az összecsapásokban, és több mint kétmillióan hagyták el az országot. A maradók millióit éhínség fenyegeti.

Az új ENSZ-jelentés csoportos nemi erőszakról, kasztrálásról, etnikai erőszakról és egyéb visszaélésekről számolt be az elszegényedett kelet-afrikai országban. Egy dél-szudáni férfi elbújt a kormány katonái elől, akik feldúlták az otthonát és lefejezték az apját. A rezsim katonái megvakították az anyját, aki megpróbálta megvédeni 17 éves lányát attól, hogy többen megerőszakolják, de kudarcot vallott, s a lányt 17 katona gyalázta meg. Egy másik esetben egy dél-szudáni nő azt mondta, hogy 12 éves fiát borzalmas választás elé állították: megölik, ha nem közösül a nagyanyjával.

A dél-szudáni kormány nem reagált azonnal a beszámolóra. Lam Paul Gabriel ellenzéki szóvivő azonban úgy vélekedett, hogy a világszervezet "jobban tenné, ha közvetlenül a rezsimet vádolná, nem pedig mindkét oldalt".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.