Nem tett semmit

Floridai tömeggyilkosság: menthette volna a gyerekeket, ehelyett az épület előtt várakozott a rendőr

Az első lövések után másfél perccel kiért a Marjory Stoneman Douglas középiskolához Floridában egy seriffhelyettes, de nem ment be az épületbe, hogy ártalmatlanná tegye a lövöldözőt.

2018.02.23 10:42MTI

Scott Israel Broward megyei seriff tudatta, hogy Scott Peterson volt az iskola mellé rendelt rendőr, és szolgálatban volt, amikor a 19 éves Nikolas Cruz félautomata karabéllyal tüzet nyitott a diákokra. Videofelvételek alapján belső vizsgálat indult, amely azt állapította meg, hogy Peterson odaér az épülethez, ahol Cruz a legtöbb áldozatával végzett, lőállást vesz fel, és várakozik. Israel elmondása szerint Peterson az első lövések után 90 másodperccel a helyszínen volt, a lövöldözés hat percig tartott, s közben a seriffhelyettes legalább négy percen át kint várakozott. A sajtótájékoztatón megkérdezték Israelt, hogy mit kellett volna Petersonnak tennie.

"Be kellett vona mennie, hogy leszerelje a támadót, hogy megölje" - szögezte le a seriff. Peterson a vizsgálat során nem adott választ arra, hogy miért nem ment be az épületbe, az újságírók pedig nem tudták elérni. A seriff elmondta, hogy a videofelvétel alapján fel akarta függeszteni a seriffhelyettest, aki viszont úgy döntött, hogy felmond. Scott Israel arról is beszámolt, hogy két másik seriffhelyettes ellen is vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy megfelelően kezelték-e azt az információt, hogy Cruz veszélyes lehet, és elképzelhetőleg lövöldözésre készül, amiről tavaly és tavalyelőtt is kapott bejelentést a seriff hivatala. Az elmúlt években összesen másfél tucatszor jelezték a seriffhivatalnak, hogy Cruz veszélyes lehet.

Cruz 17 embert ölt meg az iskolában február 14-én, majd a menekülő diákok közé vegyült.

A tömeggyilkosság ismét felszínre hozta a fegyvertartás korlátozásának kérdését az Egyesült Államokban, amely a fejlett országok közül az egyetlen, ahol alkotmányos alapjog a fegyvertartás az alaptörvény 1791-ben elfogadott második módosítása értelmében. Donald Trump elnök a héten azt ígérte, hogy a gyermekek életének megóvásánál nincs fontosabb, ezért javasolni fogja, szigorúbban ellenőrizzék a fegyvervásárlókat, emeljék meg a fegyvervásárlás alsó korhatárát, és tiltsák be a félautomata fegyvereket szinte automatává alakító rugós válltámaszokat. Emellett Trump annak a véleményének is hangot adott, hogy megfelelően képzett, fegyvert viselő tanárok megakadályozhatnák a lövöldözéseket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.