Kína

Hazatalált a kutya, miután elrabolták, hogy a húsáért eladják

Gazdája már lemondott róla, három nappal később előkerült.

2018.02.18 12:54ma.hu

Mérgezett nyíllal elkábított, majd elrabolt egy kutyatolvaj egy ebet február 11-én este, a kínai Gaoping városában. Gazdája másnap reggel a térfigyelő kamera felvételén látta, hogy mi történt. Azonnal jelentette az esetet a rendőrségen, ám nem hitte, hogy valaha is újra láthatja a kedvencét.

Nem is lehetett volna boldogabb, mikor három nappal később megpillantotta a rémült kutyát a háza mögötti dombon. Hívogatni kezdte. Az állat akkor még elszaladt, ám néhány órával később már odasétált gazdájához.

"Azt hittem, örökre elveszítettem" - mesélte a férfi később a helyi sajtónak.

A kutyát minden bizonnyal azért rabolták el, hogy eladják egy étteremnek. Rejtély, hogyan menekült meg. Gazdája, Xiao úgy gondolja, kedvencét túl soványnak találták, ezért nem kellett az étteremnek, a tolvagy így inkább elengedte.

A kínaiak jelentős részét ma már taszítja a kutyahús-fogyasztás hagyománya, ám az ország egyes részein máig él a szokás. A támogatók az állítják, a fogyasztásra szánt ebeket direkt erre a célra tenyésztik, ám valójában legtöbbször kóbor kutyák, elrabolt házi kedvencek kerülnek az éttermek asztalára.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.