Vatikán

Hosszúra nyúlt Ferenc pápa és a török elnök megbeszélése

Jeruzsálem státusza, a közel-keleti béke, valamint a szíriai humanitárius helyzet is szerepelt Ferenc pápa és Recep Tayyip Erdogan török elnök több mint ötven perces találkozóján a Vatikánban hétfőn.

2018.02.05 13:08MTI

A török elnök tízperces késéssel érkezett meg a zárt ajtók mögött tartott találkozóra, amelyen rajtuk kívül csak két tolmács vett részt. A több mint ötven perces megbeszélés jóval túllépte az államfők számára a vatikáni protokollban előírt időt.

A török elnököt kísérő 16 fős delegációban hét nő is volt, négyen kendővel fedték fejüket. Ferenc pápa a többi között egy olyan érmét ajándékozott a török elnöknek, amelyen a béke angyala a "háború ördögét" pusztítja el. Erdogan elnök Isztambul látképét nyújtotta át a pápának, valamint Dzsalál ad-Dín Rúmi 13. századi szunnita muzulmán teológus könyveit.

Recep Tayyip Erdogant Pietro Parolin szentszéki államtitkár és Paul Richard Gallagher vatikáni külügyminiszter is fogadta.

A török elnök és kísérete felkereste a Szent Péter-bazilikát, amelyet a Szent Péter térrel és a Vatikán egész környékével teljesen lezártak rómaiak és turisták előtt is, ami ritkán fordul elő.

A Vatikán honlapján megjelent közlemény szerint a katolikus egyházfő és a török elnök találkozóján szó volt a kétoldalú kapcsolatokról, Törökország helyzetéről és az országban élő katolikus közösségről. Témaként szerepeltek a Törökországban befogadott menekültekek, a közel-keleti helyzet különösképpen Jeruzsálem városának státusza. A felek a béke előmozdítását szorgalmazták a térségben a párbeszéd és a tárgyalás eszközeivel az emberi jogok és a nemzetközi jogszabályok tiszteletben tartásával - olvasható a sajtóközleményben.

Erdogant délután Sergio Mattarella olasz államfő, majd Paolo Gentiloni kormányfő fogadja.

Erdogan római látogatásán fokozott biztonsági óvintézkedéseket léptettek életbe: 3500 katona és rendőr vigyázza a török elnököt, aki 30 járműből álló konvojjal mozog Rómában. Az épületek tetején mesterlövészek helyezkedtek el. Róma központjában hétfőn betiltották a tüntetéseket. Az Olaszországban élő kurdok a velencei Szent Márk téren és a római Angyalvárnál rendeztek megmozdulást. A feszült római demonstráción 150-en vettek részt: a tüntetők összecsaptak az olasz rendőrökkel, 2 személyt őrizetbe vettek, egy tüntető megsérült.

Erdogan egyetlen kérését utasították csak el az olasz hatóságok: azt, hogy a Mattarella olasz elnökkel tartandó ebéden a török elnök ételkostolója egyen először az Erdogannak felszolgált fogásokból.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.