Katalán válság

Európai elfogatóparancs ismételt kiadását kérik Puigdemont ellen

A spanyol ügyészség európai elfogatóparancs ismételt kiadását kérte a madridi legfelsőbb bíróságtól Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen hétfőn.

2018.01.22 11:32MTI

Az ügyészség kérelmének indoka, hogy a katalán politikus csaknem három hónap után elhagyta Brüsszelt, ahova a spanyol igazságszolgáltatás elől menekült.

A volt elnök Dániába utazott, ahol egy konferencián vesz részt a koppenhágai egyetemen. A kétnaposra tervezett úton dán politikusokkal is találkozik.

Belgiumban a bíróság mérlegeli a kiadatást az európai elfogatóparancs alapján, Dániában viszont nem.

A spanyol ügyészség újabb indítványáról Pablo Llanera bíró dönt, ő az, aki december elején úgy határozott: visszavonja a még novemberben kiadott európai elfogatóparancsot Puigdemont és leváltott kormánya négy tagja ellen.

A spanyol legfőbb ügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezett eljárást a leváltott katalán kormány és a feloszlatott katalán parlament elnökségének tagjaival szemben arra hivatkozva, hogy döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött az alkotmány teljes semmibevételével október 27-én.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.