Izrael

Lelőtték az egyik ciszjordániai rablógyilkost

Izraeli katonák csütörtökre virradóra tűzharcban lelőtték a múlt heti ciszjordániai rabbigyilkosság egyik feltételezett elkövetőjét, és két gyanúsítottak őrizetbe vettek; a lövöldözésben két izraeli katonai is megsebesült.

2018.01.18 09:09MTI

A lövöldözés a ciszjordániai Dzsenínben történt. A palesztin egészségügyi minisztérium jelentése szerint Ahmed Dzsarar palesztin gyanúsított halt meg az összecsapásban. A Háárec című újság úgy tudja, hogy Dzsarar édesapja, Naszer Dzsarar a Gázai övezetet uraló, radikális iszlamista Hamász katonai szárnyának, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádoknak volt a ciszjordániai vezetője, és 2002-ben ugyancsak lelőtték az izraeli biztonságiak.

A tűzharc azután bontakozott ki, hogy a rabbigyilkossággal gyanúsított palesztinok fegyveres ellenállással fogadták az őrizetbe vételükre érkező izraeli katonákat. Az összetűzésben egy izraeli katona súlyosan, egy másik pedig könnyebben megsebesült. A katonák elfogtak két, a merénylet elkövetésével gyanúsított palesztint, akik ugyancsak megsebesültek a lövöldözésben - írta a Jediót Ahronót című újság ynet nevű honlapja.

A razzia után több száz palesztin dobálta kövekkel a katonai dzsipeken Dzsenínbe érkezett izraeli biztonságiakat, akik tömegoszlató fegyverek bevetésével válaszoltak.

A harmincöt éves, hatgyermekes rabbit a Havat Gilád nevű, törvénytelenül épült ciszjordániai telep mellett lőtték agyon múlt szerdán. A palesztin fegyveresek gépkocsijukból nyitottak rá tüzet.

Avigdor Liberman izraeli védelmi miniszter csütörtök reggel gratulált a katonáknak a gyanúsítottak kézre kerítéséhez. "A biztonsági erők bonyolult és sikeres katonai műveletet hajtottak végre Raziel Sevach rabbi gyilkosainak kézre kerítése érdekében. Gratulálok a harci egységeknek a bátorságukért, és jobbulást kívánok a sebesülteknek. A terroristáknak nincs rejtekhelyük, mindenütt elfogjuk őket"- hangsúlyozta a miniszter.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.