Tiltakoztak

Szaúd-Arábiában őrizetbe vettek 11 herceget

Az előkelőségek Abdel-Azíz király azon rendelete ellen tiltakoztak, amely megtiltotta, hogy a kormány állja az uralkodó család tagjainak áram- és vízszámláját, továbbá kárpótlást követeltek egy gyilkosság miatt elítélt és tavaly kivégzett herceg haláláért.

2018.01.06 13:19MTI

A konzervatív arab országban az elmúlt hónapokban kezdeményezett reformok részeként a szaúdi vezetés többször is hangsúlyozta, hogy a törvény előtt minden állampolgár egyenlő. Az új helyzetet nyilvánvalóvá tette, amikor a szaúdi biztonsági erők november elején a királyi családhoz tartozó tizenegy herceget, négy tárcavezetőt és mintegy harminc volt minisztert vettek őrizetbe a Mohamed bin Szalmán trónörökös vezetésével frissen létrehozott korrupcióellenes bizottság utasítására, pénzügyi bűncselekmények és hatalommal való visszaélés vádjával.

A kampány keretében a szaúdi hatóságok összesen több mint 300 embert hallgattak ki.

Mint azt Mohamed bin Szalmán trónörökös a The New York Times című amerikai lapnak adott interjúban kijelentette, a gyanúsítottak 95 százaléka beleegyezett abba, hogy a büntetőeljárás elkerüléséért cserében vagyonából kártérítést fizessen a korrupcióval az államnak okozott károkért, amelyek az elmúlt években a 100 milliárd dollárt (több mint 25 ezer milliárd forint) is elérhették.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.