Le kell ülnie büntetését

Börtönbe megy az egyik utolsó élő auschwitzi lágerőr

Le kell töltenie börtönbüntetését Oskar Gröningnek, az egyik utolsó élő auschwitzi lágerőrnek - közölte döntését pénteken a német alkotmánybíróság, elutasítva a magyar zsidók százezreinek legyilkolásában bűnrészesnek talált 96 éves férfi egészségi okokra hivatkozó alkotmányjogi panaszát.

2017.12.29 19:25MTI

A testület azzal indokolta döntését, hogy nem lát a börtönbüntetés letöltéséből fakadó semmilyen kockázatot Gröning egészségére nézve, az ezzel kapcsolatos esetleges hátrányok pedig orvosolhatók a büntetés-végrehajtási intézeten belül. Az alkotmánybíróság ugyanakkor megjegyezte: egészségi állapota romlása esetén bármikor szüneteltethető a büntetés végrehajtása.

A bírói testület kiemelte: Gröning bűncselekményének súlyossága sokat nyom a latban ahhoz, hogy végrehajtsák büntetését. Kathrin Söfker, az illetékes, hannoveri ügyészség szóvivője hozzáfűzte, hogy az egykori lágerőrnek hamarosan meg kell kezdenie büntetése letöltését, s már találtak is számára egy idős és beteg rabok fogadására alkalmas büntetés-végrehajtási intézményt Alsó-Szászországban.

Az orvosszakértő korábbi megállapítása szerint a férfi alkalmas a büntetés letöltésére, ugyanakkor követelmény a megfelelő orvosi és ápolói ellátás a börtönben. Gröninget háromszázezer rendbeli gyilkosságban való bűnrészesség miatt 2015 nyarán ítélte négy év szabadságvesztésre a lüneburgi tartományi bíróság. Az ítélet 2016 novemberében emelkedett jogerőre.

Oskar Gröning a náci párt fegyveres szervezete, az SS önkéntesen csatlakozó tagjaként 1944-ben, az úgynevezett magyar akció (Ungarn-Aktion) idején a haláltáborba szállított és gázkamrába küldött emberek hátrahagyott csomagjait kezelte, előkészítve a terepet a deportáltak következő csoportjának, és bevételezte, majd az SS berlini központjába küldte a csomagokban talált pénzt.

Az auschwitzi könyvelő néven is emlegetett lágerőr abban is közreműködött, hogy az SS javára hasznosítsák a deportáltak értéktárgyait, állandó feladatai közé tartozott a deportáltak felügyelete, valamint az ellenállás és a menekülési kísérletek megakadályozása fegyveres erővel.

A férfi ellen már 1977-ben is folyt nyomozás, ezt később azonban leállították. A hannoveri ügyészség által indított új perbe beléptek mellékvádlók is, többnyire holokauszt-túlélők és áldozatok rokonai, köztük magyar állampolgárok is.

Oskar Gröning a bíróság előtt tett vallomásában hangsúlyozta: kétségtelen, hogy “erkölcsileg bűnrészes” a haláltábor működtetésében, és ezért bocsánatot kér, ügyének büntetőjogi vonatkozásait azonban a bíróságnak kell megítélnie. Az utolsó tárgyalási napon azt mondta, hogy “nem lett volna szabad közreműködni” mindabban, ami Auschwitzban történt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.