Baki

Összekeverték a repülőtereket, megsemmisítenek 200 ezer útlevelet

Véletlenül nem az ország sajátja, hanem az amerikai főváros repülőterének látképe került a dokumentumokba.

2017.12.28 17:43MTI

A biometrikus útlevél új generációját hétfőn vezették be Tajvanon, és mire észrevették a hibát, közel 300 úti okmányt már szét is osztottak az igénylők között. Az útlevél egyik belső lapján a washingtoni Dulles Nemzetközi Repülőtér sziluettje látható a sziget fő légikikötőjének, a fővárost is kiszolgáló Taojüani Nemzetközi Repülőtérnek a körvonalai helyett. A baki központi téma lett a közösségi médiában, sokan viccelődtek azzal, hogy Tajvan szemlátomást egyik napról a másikra az Egyesült Államok 51. tagállama lett.

A külügyminisztérium bocsánatot kért a lakosságtól a kínos bakiért, amelyet a magyarázat szerint az okmány egyik tervezője követett el.

A botrány miatt lemondott a minisztérium konzuli ügyek osztályának vezetője, egy másik tisztségviselőt lefokoztak.

A hibás útlevelek helyett a Központi Okmánynyomda saját költségére újakat nyom, de ezek legyártása körülbelül egy hónapig tart. Az, akinek sürgősen szüksége van új úti okmányra, a meglévő biometrikus útlevélből igényelhet. Visszavonják a már kibocsátott 285 útlevelet is. A zúzdába kerülő 200 ezer útlevél legyártása átszámítva 700 millió forintba került.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.