Észak-Korea

Kim Dzsongun kivégeztette atomlétesítménye vezetőjét

Állítólag nem volt megelégedve vele.

2017.12.20 16:28ma.hu

Kim Dzsongun kivégeztette az Észak-Korea katonai létesítményeiért, köztük a Punggye-i atomlétesítményért is felelős tisztviselőt, Park In-youngot - írja az Independent.

Parkot egy tisztogató hadjárat során ölték meg, legalábbis ezt mondta egy disszidált észak-koreai a japán Asahi Simbun című lapnak.

A férfit állítólag azért vették elő, mert az ország hatodik és egyeben eddigi legerősebb nukleáris kísérlete csúszott, már tavasszal végre kellett volna hajtani, ám csak szeptember elején került rá sor az alagútásások miatt.

Októberben beomlott egy alagút, a balesetben kétszázan meghaltak, elképzelhető, hogy ezért is Parkot tették felelőssé.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.