Románia

Traktorral rombolták le a házat, melyet önkényesen elfoglalt egy roma család

A székelyföldi Kecsetben helybéliek traktorral romboltak le egy házat, melyet önkényesen egy roma család foglalt el.

2017.12.19 10:20MTI

A székelyföldi Kecset (Paltinis) faluban helybéliek traktorral leromboltak egy közösségi tulajdonban levő házat, melyet évekkel ezelőtt önkényesen elfoglalt egy roma család - írja keddi számában az Udvarhelyi Híradó című napilap.

A szombaton elkövetett önbíráskodás után a rendőrség három személyt őrizetbe vett, és előzetes letartóztatásukat javasolta. A székelyudvarhelyi városi bíróság illetékese azonban az MTI-nek elmondta, az ügy nem került a bíróságra, így letartóztatásról nem döntöttek.

Egy, a lerombolt ház szomszédságában lakó asszony a lapnak elmondta: szombaton délután traktorral vonult a pásztorkodásból élő roma család által lakott házhoz több helybéli férfi, és arra utasították a bent lévőket, hogy azonnal hagyják el az épületet. Ezután bementek az egyszobás házikóba, ahonnan kidobáltak néhány berendezési tárgyat, majd a traktorhoz kötöttek egy gerendát, és lerombolták a házikót. Az asszony hozzátette: a házból a lerombolás előtt elmenekült gyermekeket ő fogadta be a házába, az anyjukat vasárnap óta nem látták.

Kecset közigazgatásilag Farkaslaka községhez tartozik. A község polgármestere, Kovács Lehel a lapnak elmondta: a lerombolt épület a falu lakóinak a tulajdonát képezte, egy mára megszűnt mezőgazdasági társulás építtette korábban. A polgármester szerint a roma család önkényesen költözött az épületbe, és a falubeliek többszöri felszólítása ellenére sem költözött ki. Ráadásul a család tagjait kisebb-nagyobb lopásokkal, a helybeli gyerekek megfélemlítésével vádolták. Egy alkalommal az is felmerült, hogy a falubeliek összeadnak pénzt, és házat építenek a családnak azon a településen, ahonnan a faluba költöztek, de a család nem fogadta el, így folyamatosan nőtt a feszültség a településen.

"Bizonyára megvolt az oka a történteknek, de akkor sem ez a megoldás. Mindig a békés utat kell választani" - idézte az Udvarhelyi Híradó Kovács Lehel polgármestert.

A rendőrség hétfői közleménye szerint az őrizetbe vett férfiakat csendháborítással, erőszakos cselekedetekkel és ütlegeléssel, valamint rongálással gyanúsítják.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.