Vége a tilalomnak

35 év után újra mozizhatnak Szaúd-Arábiában

Noha a mozik nem működhettek az elmúlt évtizedekben, a szaúdi filmgyártás nemzetközi hírnevet szerzett magának az utóbbi években.

2017.12.11 13:28MTI

Több mint 35 évi tilalom után márciustól újra működhetnek mozik Szaúd-Arábiában, a hatósági engedélyek kiadása már most elkezdődik – jelentette be hétfőn a kulturális minisztérium, amely közleményében jelentős fejleménynek nevezte a változást az ország szórakoztatóipara számára.

Mohamed bin Szalmán herceg, szaúdi trónörökös támogatásával nemrég egy ambiciózus gazdaság- és társadalomfejlesztési reformterv megvalósítása kezdődött el az arab királyságban, és ennek keretében a kormány a szórakozás különböző formáit is – koncertek, színpadi előadások megrendezése, mozik létesítése – igyekszik elősegíteni, az ultrakonzervatív ellenzék tiltakozása dacára. A minisztérium szerint a mozik létesítése új állásokat és képzési lehetőségeket teremt majd. 2030-ig 300 mozi megnyitására számítanak, összesen 2000 vetítőteremmel. A mozik engedélyezésének terve már korábban ismert volt, és a szaúdi mufti januárban tiltakozott ellene, mondván, hogy filmszínházak „erkölcsi romlásba” viszik majd az embereket, mert megkönnyítik a nemek keveredését.

Noha a mozik nem működhettek az elmúlt évtizedekben, a szaúdi filmgyártás nemzetközi hírnevet szerzett magának az utóbbi években.

A júniusban trónörökössé megtett, 32 éves Mohamed bin Szalmán herceg nem sokkal előléptetése után bejelentette, hogy igyekszik csökkenteni a konzervatív vallási vezetés befolyását az ország életére, és visszatéríteni Szaúd-Arábiát a „mérsékelt iszlámhoz”. A gazdasági és társadalmi nyitás mellett novemberben korrupcióellenes harcot is hirdetett a herceg, és azóta már több száz embert idéztek be kihallgatásra feltételezett korrupciós ügyekkel kapcsolatban. A társadalmi reformok között nagy jelentőségű, hogy a jövő év júniusától nők is vezethetnek autót az országban. Ezt szeptemberben jelentették be.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.