Svédország

Molotov-koktélokkal támadtak álarcosok egy zsinagógára

Gyújtópalackkal dobáltak meg egy zsinagógát álarcosok a svédországi Göteborgban szombaton késő este.

2017.12.10 10:21MTI

A zsinagóga egyik helyiségében rendezvényt tartottak, az ott tartózkodó fiatalok az épület alagsorába menekültek a támadás miatt. Allan Stutzinsky, a göteborgi zsidó közösség elnöke elmondta, hogy a gyújtópalackok lángja nem terjedt át az épületre. Senki nem sérült meg.

Az Expressen című helyi újság a rendőrséget idézve azt írta, hogy az épületre Molotov-koktélokat hajítottak. Több rendőri egység vonult a helyszínre, hogy megvizsgálja a történteket, továbbá azt, hogy a támadás jelent-e fenyegetést a helyi zsidó közösségre.

Az incidens ugyanaznap történt, amikor a fővárosban, Stockholmban tüntetők tiltakoztak Donald Trump amerikai elnök döntése ellen, amely szerint az Egyesült Államok nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetik. A megmozdulás többnyire békésen zajlott, ugyanakkor a résztvevők elégettek egy izraeli zászlót.

A Sveriges Radió arról számolt be, hogy pénteken Malmö városában mintegy 200 tüntető antiszemita szólamokat skandált. Azt kiabálták egyebek között, hogy "visszaköveteljük szabadságunkat és lelőjük a zsidókat".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.