Gyilkosság

SMS-sel élesítették a máltai újságírónő autójába rejtett bombát

Egy jacht fedélzetéről küldték el a halálos üzenetet.

2017.12.07 08:23ma.hu

A nyomozók szerdai közlése szerint egy jacht fedélzetéről elküldött SMS-üzeneten keresztül hozták működésbe a Máltán október közepén meggyilkolt, korrupciós ügyeket vizsgáló oknyomozó újságíró, Daphne Caruana Galizia autójába rejtett bombát.

A Times of Malta nevű helyi napilap szerdai jelentése szerint a rendőrség lefoglalta a három fő gyanúsított egyikének jachtját, amelynek átfésülése jelenleg is tart a lehetséges bizonyítékok után kutatva.

A nyomozók elmélete szerint ugyanis a George Degiorgio nevű gyanúsított a jacht fedélzetéről küldött SMS-üzeneten keresztül hozta működésbe a Galizia autójába rejtett bombát, azután, hogy zöld jelzést kapott testvérétől, Alfredtől, aki a rendőrség feltételezése szerint a bűncselekmény helyszínén tartózkodott a robbanás bekövetkeztekor.

    A rendőrségi források szerint a harmadik gyanúsított, Vince Muscat eközben lesből figyelte a Galizia-rezidenciát.

Az 53 éves Galiziát október közepén, az autójába rejtett pokolgéppel gyilkolták meg. Sajtójelentések szerint az autó azt követően robbant fel, hogy az újságírónő beindította a járművet.

Az TVM közszolgálati televíziós csatorna szerint Galizia a gyilkossága előtt két héttel fordult a hatóságokhoz olyan bejelentéssel, hogy gyilkossági fenyegetéseket kapott. Az újságíró nő ellen halálakor 42 jogi eljárás folyt rágalmazás miatt.

Galizia a máltai kormány éles hangú bírálója volt az elterjedt korrupció miatt. Rendszeresen hangoztatta, hogy a szigetország irányítása bűnözők kezére került.

Galizia egyik nagy port kavart cikkében arról írt, hogy a 2016 áprilisában kirobbant offshore-botrány alapjául szolgáló Panama-iratokban megneveztek egy olyan céget is, amely a miniszterelnök felesége tulajdonában áll, és a gyanú szerint titkos számlákon kenőpénzeket rejtett el. Muscat és felesége is hazugságnak nevezte az állításokat.

Mindemellett a máltai kormányt már a cikk megjelenése előtt is elérte a botrány. A napvilágra került dokumentumok szerint Konrad Mizzi energiaügyi miniszternek és Keith Schembrinek, Muscat kabinetfőnökének is titkos cége volt Panamában.

Az újságírónő cikkei nyomán az offshore-botrányba keveredett kormányfő júniusban előrehozott választásokra kényszerült, de a történtek ellenére az ő pártja, a Máltai Munkáspárt győzött.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.