Földmozgás

6-os erősségű földrengés rázta meg Iránt

Néhány perccel később egy kisebb és mélyebben keletkezett földrengés követte.

2017.12.01 07:35ma.hu
Forrás: RSOE EDIS

Erős földrengés rázta meg Irán keleti részét péntek reggel, de az első jelentések szerint nincsenek halálos áldozatai.

Az amerikai földtani intézet jelentése szerint a rengés 6-os erősségű volt, epicentruma 10 kilométeres mélységben volt Kermán város közelében.

Néhány perccel később egy kisebb és mélyebben keletkezett földrengés követte.

Anyagi károkról már érkeztek jelentések. Az iráni média a helyi hatóságokat idézve arról is beszámolt, hogy néhány utat eltorlaszoltak a földmozgás miatt keletkezett romok, így több településet nehéz megközelíteni.

Irán északnyugati részén nem egészen három hete ötszáznál is több emberéletet követelt egy 7,3-as erősségű földrengés.

Péntek reggel Pápua Új-Guinea térségében, a tengerpartnál is volt egy szintén 6-os erősségű földrengés. Egyelőre onnan sem érkeztek jelentések áldozatokról vagy jelentős károkról, és szökőárriadót sem rendeltek el.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.