Észak-koreai válság

A NATO és az Európai Unió is elítélte az újabb rakétakilövést

Határozottan elítélte a NATO és az Európai Unió az Észak-Korea által helyi idő szerint szerdára virradóra végrehajtott újabb ballisztikus rakétakísérletet.

2017.11.29 04:29MTI

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kiemelte: Phenjan a lépéssel ismételten megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott határozatokat, veszélyeztetve a térség és a világ biztonságát.

A katonai szövetség vezetője újfent óva intette Észak-Koreát a további provokációktól, illetve az ország atom- és rakétaprogramjának beszüntetését és a párbeszéd felújítását sürgette.

Az Európai Unió külügyi szolgálata elfogadhatatlannak nevezte a történteket, amelyekkel Phenjan megsértette nemzetközi kötelezettségeit.

A brüsszeli közleményben "súlyos provokációnak", "komoly fenyegetésnek" minősítették a lépést, továbbá hangsúlyozták, hogy "azonnali hatállyal, teljes mértékben, igazolhatóan és visszafordíthatatlanul" be kell szüntetnie a rezsimnek a kísérleti atomrobbantásokat és a rakétateszteket.

Az utóbbi hónapokban kiéleződött a feszültség a Koreai-félszigeten: Phenjan augusztus végén és szeptemberben is átlőtt egy-egy ballisztikus rakétát Japán felett, amelyek a Csendes-óceánba csapódtak, majd ugyancsak szeptemberben egy kísérleti atomrobbantást is végrehajtott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.