Kína

A biztosítási pénzre hajtott, tragédia lett a vége

Vízbe fulladt egy kínai férfi, mikor eljátszotta, hogy autója a folyóba zuhant.

2017.11.28 15:07ma.hu

Tragédiával végződött egy biztosítási csalás Kínában. A helyi sajtóban csak Li néven említett férfi vízbe fulladt, mikor eljátszotta, hogy autójával véletlenül belehajtott a folyóba.

Tettestársa, egy fiatal nő először azt hazudta a rendőröknek, hogy a rossz látási viszonyok miatt landolt a kocsi a vízben. A rendőröknek azonban feltűnt, hogy a nő ruhái gyanúsan szárazak ahhoz képest, hogy állítólag egy süllyedő autóból menekült.

A Zhang nevű nő végül beismerte, hogy csak eljátszották a balesetet. Mint kiderült, Li nemrég vette Jaguarját, majd árulni kezdte. Nem érkezett megfelelő összegű ajánlat, ezért döntött úgy, hogy inkább a félmillió jüanos biztosítási pénzre hajt rá.

Összeeszkábált egy szerkezetet, amitől a kocsi magától is tudott egyenesen gurulni, majd társnőjével a folyóhoz hajtottak. Mikor az autó már a vízben volt, Li is a folyóba ugrott, egyrészt, hogy ezt a szerkezetet kivegye, másrészt ugye, hogy vizes legyen a ruhája. Ekkor fulladt meg.

Tettestársa ellen nem indult eljárás.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.