Megölte barátnőjét

Megduplázták Pistorius büntetését

Tizenhárom év és öt hónapra, vagyis több mint duplájára növelte a szándékos emberölésért elítélt Oscar Pistorius paralimpiai bajnok futó büntetését a dél-afrikai legfelsőbb fellebbviteli bíróság pénteken.

2017.11.24 12:24MTI

A testület azután hozta meg a döntését, hogy az ügyészség "megdöbbentően elnézőnek" minősítette az ügyében korábban született, hatévi börtönbüntetést.

Pistorius tavaly júliusban kezdte meg büntetésének letöltését azután, hogy bűnösnek találták barátnője, Reeva Steenkamp meggyilkolásában 2013. február 14-én, Valentin napján. Az ügy a figyelem központjába került világszerte.

Az atléta nem volt jelen a pénteki ítélet kihirdetésekor. Dél-Afrikában szándékos emberölésért minimum 15 évi büntetés jár, de ebből a törvényszék levonta a börtönben már letöltött időt, a sportolónak ezért kell 13 év és öt hónapot börtönben maradnia.

Az ügyészség érvelése szerint nem lehetett volna enyhítő körülményként figyelembe venni Pistorius rokkantságát és azt, hogy az atléta a tárgyalás egész ideje alatt sírt. Az ügyészség szerint nem mutatott őszinte megbánást, s inkább magát sajnálta. A sportoló továbbra is azt állította, hogy a barátnőjét behatolónak vélte, ezért lőtt rá a lakás fürdőszobájának ajtaján keresztül.

Az ügyészség már második alkalommal fellebbezett, Pistoriust eredetileg gondatlanságból elkövetett emberölésért találták bűnösnek, és ötéves börtönbüntetést kapott. Ezt később szándékos emberölésre változtatták, és ezért hat év szabadságvesztésre ítélték.

A hatszoros paralimpiai bajnok Pistorius az olimpiák történetében a művégtagokkal versenyző első atléta volt 2012-ben Londonban, ahol 400 méteren elődöntőt, míg a dél-afrikai váltóval döntőt futott, és nyolcadik lett. Utána a paralimpián 400 méteren megvédte címét, és a 4x100-as váltóval is aranyérmet szerzett, 200-on pedig ezüstöt nyert.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.