Befektetés

6,7 millió forintot ad ez a svájci falu, ha odaköltözik

Egy felnőtt 6,7, egy négytagú család pedig közel 19 millió forintnyi eurót kap egy apró svájci falutól, ha odaköltözik.

2017.11.23 20:54ma.hu

Az Albinen nevű település vezetői más módszert nem találtak arra, hogy megoldják az elnéptelenedés problémáját. Az Euronews azt írja, csupán 240-en élnek a festői szépségű településen, ami pedig aggasztó, hogy a lakosok száma folyamatosan csökken, a helyi iskolát már be is kellett zárni. Rengeteg házat már csak nyaralóként használnak, az épületek az év nagy részében üresen állnak.

Hogy mindezt megfordítsák, a település vezetői felnőttenként 25 ezer svájci frankot – vagyis 6,7 millió forintot – és minden gyereknek 10 ezer frankot, vagyis 2,6 millió forintot adnak, ha beköltöznek hozzájuk. Egy négytagú család tehát összesen 60 ezer eurót, azaz 18,7 millió forintot kap.

Sajnos, mindezt nem adják "ingyen". Csak 45 évnél fiatalabbakat várnak és az új lakosoknak vállalniuk kell, hogy legalább 10 évig ott maradnak. Ráadásul venniük vagy építeniük is kell egy ingatlant, ahol élni fognak, minimum 200 ezer svájci frankért, vagyis 53 millió forintért.

A lap cikke szerint a tervet  a falu egy emberként támogatja. Meg vannak győződve róla, hogy ötletük megvalósítható és finanszírozható is, sőt, igazán jó befektetés Albinen jövőjének szempontjából. A kérdésben petíciót indítottak, amit a lakosok majdnem fele alá is írt. November 30-án szavaznak a végleges döntésről.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.