Kim Wall

Megtalálhatták a feldarabolt újságírónő karját

Kim Wallt utoljára augusztus 10-én látták a színes egyéniségként ismert polihisztor, Peter Madsen tengeralattjáróján.

2017.11.22 15:54ma.hu

A 40 tonnás, 18 méteres tengeralattjáróval rejtélyes módon megszakadt a rádiókapcsolat aznap éjszaka a Dánia és Svédország közötti tengerszorosban, és másnap tisztázatlan körülmények között elsüllyedt egy Koppenhágához közeli öbölben.

A búvárhajó Wall megölésével gyanúsított tulajdonosa előbb azt állította, hogy a róla és találmányairól riportot készítő újságírónőt élve partra tette Koppenhágában még az ominózus estén, letartóztatása után azonban megváltoztatta vallomását, és azt mondta, Kim Wall meghalt egy balesetben a tengeralattjárón, holttestét pedig a tengerbe “temette”.

A hatóságok egyelőre gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják a társasági emberként, művészként, rakétatervezőként is ismert mérnököt. A gyanú szerint UC3 Nautilus nevű tengeralattjáróját szándékosan süllyesztette el úgy, hogy ő maga még épp megmenekülhessen.

Augusztus 23-án egy fejnélküli női torzót sodort a víz partra Koppenhága közelében. Két hónappal később megtalálták a fejet és a lábakat is. A vizsgálatok kiderítették, hogy ezek Kim Wall testrészei.

Most pedig újabb testrész került elő a tengeralattjáró feltételezett útvonalán: egy női karra bukkantak a búvárok. A dán rendőrség szerint Kim Wallé lehet. Még tart a halottkémi vizsgálat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.